Barangolásom e kegyetlen világban már nagyon régen tartott,
  s bejártam minden hegyet, s minden tengerpartot,
  megnéztem mindent, mit látásom engedett,
  átéltem mindazt, mitől szívem remegett
  nem volt már semmi, mit meg kellett tapasztalnom
  s nem volt még semmi, miért meg kellett halnom
  mégis úgy éreztem nincs miért menni,
  itt a vége, ideje elengedni,
  elengedni ezen egyetlen szalagot,
  mely már csak egyedül, de mégis ébren tartott
  ébren tartott, de én aludni vágytam,
  elmerülni az ismeretlen, sűrű homályban
  elbúcsúztam a léttől, minden gondolattól,
  mindentől mit ismertem, mindenféle gondtól
  becsuktam a szemem,elengedtem a szalagot,
  vártam a zuhanást, de valami megragadott,
  szemem csukva maradt, de tudtam, mi történik,
  vmi visszahúz, nem hagy mélyre merülni,
  álmom véget ért, mikor a mélyből kihúztak,
  s erős karok, a testem köré fonódtak,
  ideje volt hát, h kinyissam a szemem,
  s meglássam őt, kinek életem köszönhetem,
  pillantásunk összeolvadt, és én megdermedve vártam,
  mi az miért eljött ide is utánam,
  közelebb hajolt, forró lehellete aracomba csapott,
  s kimondta a szót miért, meghallni is képes volt,
  a szó hallatán könnyeim is eleredtek,
  s könnyes szemmel válaszoltam: Én is szeretlek!
  gyengéden az arcomhoz ért, és letörölte könnyeim,
  közeledett felém, mígnem összeértek ajkaink,
  a csók forróvá vált, mégis oly gyengéd maradt,
  s ekkor értettem meg, mi az mit igazán akart,
  miért jött el idáig, mire vágyott rég,
  haza akart vinni, oda hol mindig kék az ég,

  nem volt kérdés, hogy döntök, nem volt kérdés, mit választok
  most már minden rendben lesz, hiszen karjaiban égbe szállok!